12 hónap és a papír.
Nem, ez nem egy novella címe.
A következő 12 hónapod el fog repülni, akarod vagy sem. A kérdésem a következő: vajon egy 12 hónapnak megfelelő életet is fogsz kihozni belőlük?
A munkában gyakran mindennek vannak mellékletei, kimutatásai egy táblázatban, összekapcsolt dokumentumai és mappái. Megszoktuk a dolgok túlbonyolítását. De gyakran egyáltalán nem segít ez a túlbonyolítás.
A merev tervek nem működnek.
Ugyanez a helyzet az életed megtervezésével is.
Amikor szétszórtak vagyunk vagy el vagyunk havazva, szó szerint bőrünk alá fúródnak a szituációk, amikor mások sebészi pontossággal leltározzák és következetesen hajtják végre a teendőiket.
Másokhoz hasonlítjuk magunkat és innen ered az alapvető frusztrációnk.
Ezért inkább le sem írjuk az ötleteinket, terveinket, mert a tanulás, fejlődés, tervezés halogatott megvalósulása csak újabb hegek lesznek az érzelmeinkben.
Akkor teszünk kavicsot a saját cipőnkbe, amikor egyszerre akarunk nagyot változni, megvalósítani és mindezt tökélyre akarjuk fejleszteni.
Egy életterületen mégis gyorsan tudunk változtatni
A gondolkodásmódunkon.
Mert néha csak apró változások szükségesek.
Olyanok ezek, mint a kisebb irányváltások az evezővel, idővel egészen más irányba visznek, a sok kicsi sokra megy.
Novak Djokovic története épp ezt bizonyítja.
2004-ben hivatásos teniszezőként a 680. helyet foglalta el a világon, aztán alig hét évvel később 2011-ben a világ első számú férfi teniszezője lett. Ami a gyakorlatban meccsek 90%-ának megnyerését jelentette.
Mi vezette őt ide?
Az icipici apró döntések, amelyeket helyesen hozott meg szakmai életútja során. Az apró változtatások ugyanis idővel összekapcsolódva óriási eredményekhez vezethetnek. Épp erről beszél Stephen Duneier döntéshozó-stratéga is egyik TED-X előadásában: miszerint az ambiciózus álmok eléréséhez nincs szükséged mágikus képességekre vagy tehetségekre.
Elég csupán végrehajtani néhány apró változtatást a napi rutinodban.
Tehát a kérdés az, hogyan közelíted meg a problémákat és milyen döntéseket hozol azok megoldására. Minden nap ugyanis választanunk kell.
Választanunk kell, hogy hogyan osztjuk be az időnket, mivel foglalkozunk, mit csinálunk és miről mondunk le cserében.
Ha útra kelsz bárhova is az életben, térképet vagy GPS-t használsz
A tervezéssel töltött minden perc 10 percet takarít meg a végrehajtásban, ezt mondják olyan időgazdálkodási szakértők, mint például Brian Tracy.
Házat sem építesz tervek nélkül.
Céget sem alapítasz „ahogy esik, úgy puffan” alapon.
Habár terveidnek már a gondolata is boldoggá tesz, mégis előbb kiválasztod a telket, ahová felépül majd az otthon, elkészíted kis kockás papírra a tervet, megálmodod a részleteket.
Majd keresel egy építészt, aki elkészíti az alaprajzot.
De semmiképp sem mész úgy neki a feladatnak, hogy „majd menet közben kitalálod”, mert annak a végeredménye káosz lesz, mi több: rengeteg pénzveszteség.
Mit gondolnál arról az emberről, aki alaprajz vagy üzleti terv nélkül kezd el építkezni vagy egy vállalkozásba fogni? Most nézd meg az életed folyamatait, a hétköznapjaidat, a hosszú távú terveidet. Van stratégiád? Leírtad őket?
Ha nem, akkor te is az alaprajz és üzleti terv nélkül állsz neki háborút nyerni.
Az életet tervezzük. Az életet megéljük. Emlékeket gyűjtünk. Tervezzük a pénzügyeket, tervezzük az elvégzendő feladatokat.
A tervezés egy folyamat
Ha terveket szővünk, álmokat álmodunk – és mindezt le is írjuk–, nem felejtjük el. Ösztönöznek azok megvalósítására, emlékeztetnek a folyamatainkra és a jövőben utólagosan is erőt adnak.
Mert emlékek kapuit nyitják fel előttünk, emlékeztetnek a háborús sebeinkre, az életutunkat behálózó cselekményekre, melyek valami pluszt adtak a személyiségünkhöz.
Akik irigykedve néznek mások sikereire, gyakran azt gondolják, hogy az illetőnek csak szerencséje volt. Ha valaki boldog, gazdag, elégedett, az bizonyára egy mázlista, esetleg zseni és protekciós, aki páratlan kapcsolatokkal és ki tudja, még mi mindennel rendelkezik.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a legtöbb siker, boldogság hátterében tudatos építkezés, tervezés, fejlesztés és munka áll.
Legyen az egy vállalkozás, házasság, barátság vagy a szülői szerep.
Az optimizmus sikerhez vezet
Az optimizmus megváltoztatja a szubjektív valóságot, állítja Dr. Tali Sharot (a London University College idegtudós és az Affective Brain Lab igazgatója, a Kísérleti Pszichológia Tanszék kar tagja).
Kísérletekben bizonyítják, hogy az optimizmus nemcsak kapcsolatban van a sikerrel, hanem önmaga is a sikerhez vezető út.
Az, hogy mit várunk a világtól, befolyásolja, hogy miként látjuk.
De megváltoztatja az objektív valóságot is, működése pedig akár egy önbeteljesítő jóslat.
A tervezés nem ’aktakukackodásnak’ tekintett tevékenység
Amit leírunk, azok acélosítják a személyiségünket.
Mert emlékeztetnek.
Méghozzá a hihetetlen tetteid megvalósítására. Ebben a rohanó világban már elfelejtettünk emlékezni és tervezni. Pedig gyakran éhezzük a lecsendesedett és papírra vetett gondolatainkat, amik segítenek tisztán látni a terveinket, céljainkat és körülményeinket.
Egyesek a kezükbe akadt papírokra vagy üres posztitokra vésik fel az aktuális adhoc gondolataikat, pedig egy saját naplóval vagy notesszel minden terv, gondolat és átélt életesemény újra ünneppé válhatna.
Amiben minden oldal emlékeztetne arra, hogy valami nagyon fontos történik.
A te életedben.
Hozzád méltó, hogy a mindennapi értékes gondolataidat és teendőidet ne egy egyszerű tucatfüzetbe írd le
Ahhoz, hogy A-ból B-be eljussunk, terveznünk kell az utat.
A napi vagy éves rutin megtervezése az ünnepektől az aznapi vacsoráig egy okostelefonon, táblagépen vagy számítógépen is elvégezhető.
De papíron jobban emlékezni fogsz a menetrendre.
A feladatok „fizikai leírásával” nehezebb elfelejteni őket. Ha látod a projekt határidejét, az iskolai feladatokat vagy az edzőtermi emlékeztetőt a saját kéziratoddal (amelyet nem lehet egyetlen gombnyomással kitörölni), sokkal személyesebb sarkallásnak fogod érezni.
Kevesebb a zavaró tényező.
Az online kütyük ellenőrzése kísértést jelenthet a közösségi médiák, e-mailek vagy szöveges üzenetek közötti átgörgetésre és halogatáshoz vezethet.
Ráadásul pihentető.
Elgondolkodtató lehet minden olyan dolog, amit meg kell tenned egy adott napon vagy héten.
Kézzelfogható értelemben érzed az eredményeket, amikor egy fizikai papíron áthúzod az időpontot, ami egyszerűen nem ugyanaz egy alkalmazásban. A vonal áthúzása egy feladat révén elégedettség érzetét keltheti és motiválhat téged a következő feladat elvégzésére való hajlandóságra.
A toll megtartása és a kéz használata több agyi erőt igényel az írásnál, mint egy gombnyomás.
A legtöbb ember szinte minden feladatnál a számítógépéhez megy, a sebesség miatt. Feltételezzük, hogy gyorsabban fogjuk kihozni ötleteinket, mert gyorsabban gépelhetünk, mint amennyit írni tudunk.
Azoknál az ötleteknél, amelyeket papíron történő írás során generálsz, máshogy működik. Kénytelen vagy lelassítani, épp emiatt általában átgondoltabbak és jobb minőségűek.
Mi ebben szeretnénk neked segíteni.
Kézműves, egyedi, fából készült termékeink mellett olyan kiegészítőket is megtalálsz nálunk, amellyel teljessé teheted a környezeted.
Míg nyírfából készült, egyedi termékeinkben megtalálod az igényességet, a kifinomultságot, a tárgyak használhatóságának és hosszú élettartamának lenyomatát; ötletességük és szépségük mellett nem feledkezünk meg a változatosságról sem.
Olyan kiegészítőkkel egészítheted ki kézműves termékeinket, amelyek stílusban is passzolnak hozzájuk. Akár Vintage stílusban is.
Egyedi mintájú kreativwebshop.hu noteszeink és naplóink arra várnak, hogy megtölts őket a gondolataiddal, emlékeiddel, terveiddel.
(Krea-Wood szemüvegtok társaságában.)
A kreativwebshop.hu noteszek és naplók minden nap emlékeztetnek arra, hogy milyen csodákat éltél meg. A terveid, gondolataid és álmaid a benzineskannái a jövődnek; gondolataid megérdemlik azt, hogy különleges keretek között kerüljenek memoriterbe.
Egy biztos hely a terveidnek. Írd le. Nézd vissza. A jó ötletek mindig őrültségnek tűnnek, amíg ki nem derül, hogy nem azok (Larry Page). Az idő a tiéd. Rajtad áll, hogy jól használd-e.